Szeretettel köszöntöm Önt hivatalunk honlapján. Örömömre szolgál, hogy megtisztelt minket érdeklődésével. Őszintén remélem, hogy a honlapunkról megszerezhető információk segítik ügyei intézésében, tájékozódásában.
Az eligazodás érdekében ismerje meg a hivatalunk jogállására, feladat és hatáskörére vonatkozó legfontosabb információkat.
Hivatalunk a Kormány területi államigazgatási szerveként az önkormányzati miniszter irányításával tevékenykedik. Legfontosabb feladatainkat és működésünkre vonatkozó szabályokat "
A Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervéről szóló 318/2008. (XII.23.) Korm. rendelet
" tartalmazza.
Melyek a legfontosabb feladataink?
Hivatalunk végzi a területfejlesztési (kistérségi, megyei, regionális) tanácsok törvényességi ellenőrzését.
A hatósági ügyintézéssel kapcsolatban (engedélyezés, tiltás, nyilvántartásba vétel, stb.) elsősorban másodfokú hatáskörben járunk el, tehát fellebbezések esetén hozunk döntést, jellemzően olyan ügyekben, ahol első fokon a települési önkormányzat jegyzője járt el.
Néhány ügyben gyakorolunk elsőfokú hatósági hatáskört is (pl.: külföldi ingatlanszerzés engedélyezése, mozgáskorlátozottak gépjármű támogatása, szociális intézmények működésének engedélyezése, kisajátítási ügyek, bányaszolgalom, a magyar állampolgárok külföldön való házasságkötéséhez a szükséges tanúsítvány kiadása).
Hivatalunk feladatkörébe tartozik a köztisztviselők képzése, továbbképzése és a köztisztviselőknek előírt kötelező vizsgák (alapvizsga, szakvizsga) megszervezése is. A köztisztviselőknek szervezünk képzést, továbbképzést, felkészítést az előttük álló új feladatokra.
A Kormány területi államigazgatási szerveként koordinációs feladatokat látunk el a területi államigazgatási szervek körében. Így összehangoljuk az állami ellenőrzést végző szervezetek tevékenységét, a Kormányzat által meghatározott feladatok végrehajtását, stb. Mindezen koordinációs tevékenység az Államigazgatási Kollégium keretében történik, amelyről részletesebben olvashat honlapunkon.
Feladatkörünkbe tartozik az országgyűlési és helyi önkormányzati választások, népszavazások informatikai előkészítése és lebonyolítása, továbbá közreműködünk az állampolgárok lakcím-nyilvántartási rendszerének működtetésében.
Hivatalunkon belül egy szakmailag önállóan működő szakigazgatási szerv működik, amely szakmai irányítását a Nemzeti Erőforrás Minisztérium látja el.
A Regionális Szociális és Gyámhivatal szociális, gyámügyi és gyermekvédelmi területen lát el fontos másodfokú hatósági és ellenőrzési feladatokat.
(Tevékenységéről részletesebben a szervezeti felépítésénél)
A Hivatal szervezetében működik az Állami Főépítészi Iroda. Az Állami Főépítész ellátja az első fokú területrendezési hatósági feladatokat, közreműködik a területfejlesztési koncepciókkal, területrendezési és településrendezési tervekkel összefüggő feladatok ellátásában, illetőleg az ezekkel kapcsolatos térségi koordinációban.
E rövid bemutatkozás után tájékoztatom arról, hogy egyik legfontosabb célunknak tekintjük a fenti ügyekben a törvényes, elfogulatlanságtól mentes eljárást, és mindezekről a lakosság minél teljesebb körű tájékoztatását. Célunk az is, hogy a kor technikai színvonalának megfelelően az Internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználjuk.
A honlappal szeretnék egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető szolgáltatások és tartalmak körét.
Dr. Gelencsér József
hivatalvezető